A folk-metal egyik nagy hibája , hogy mindent szó szerint vesz át a népzenei örökségből. Újrahangszereli a hagyatékot, melynek következtében sok újat nem tud mutatni, és végső soron unalmas lesz. Alapvetően arról van szó, hogy nagyon kevés zenekar képes arra, hogy a nép- és a gitárzenét szintetizálja.
A minőségi kísérletek azonban, hála Istennek, nem maradtak el a magyar rockzene történetét tekintve sem. Bárhogy is nézzük, volt ám élet az olyan, populáris formációk felfedezése előtt is, mint a NOX, a Balkán Fanatik, meg a puncifokozatra hangolt Gy(K)erekes Band.
Éppen ezért hoztunk öt olyan, hazai folk-rock lemezt, melyek nélkül élni ugyan lehet, csak kérdés, hogy van-e annak értelme.
Mivel az itt összeszedett zenekarok nagy része egy alomból való, ezért ne is lepődjünk meg a rengeteg átfedésen. A sor pedig nyilván lehetne hosszabb, és lelki szemeink előtt már azt is látjuk, hogy többen hiányolják majd a VHK-t és hasonszőrű társaikat, de mindent csak szépen, sorjában!
A Tisztelt Szerkesztőség pedig bízik abban, hogy a Tisztelt Olvasó véletlenül sem kezd el sorrendet felállítani az alább taglalt albumok között.
Gépfolklór – Barbaro (1984)
Az 1984-ben megjelent Gépfolklór lemez igazi mérföldkőnek számít a magyar folk-rock történetében. Olyan klasszikusok hallhatók rajta, mint az Ilju Haramia, a Kórus vagy az Asszimteria című szerzemények.
Bár a zenekar első EP-je 1977-es, első kézből tudom, hogy már a korabeli fiatalok is igencsak meglepődtek azon, mikor rájöttek, hogy bizony hegedűvel is lehet akkora keménységet közvetíteni, mint gitárral. Nem beszélve arról, hogy rengeteg zenei megoldás, ami a történelem során továbbvitelre került, ma is időtálló.
Kormorán – Folk ’n’ roll (1984)
A Kormorán szintén 1984-es lemeze gyakorlatilag hibátlannak tekinthető. Emészthetőbb és jóval lendületesebb is mint fenti rokona. Ennek következtében sajnos attól gyengébb, amitől erősebb is.
Margit József basszusjátéka viszont ma is őserővel meglengetett bunkósbotként ver fejbe. Az olyan tételek pedig, mint a Trák attak, vagy a Védelmezz meg, még ma is koponyaroncsoló alapköveknek számítanak.
Barbaro – I. (1990)
1990-ben a Barbaro berúgta az ajtót és olyat adott a világnak, ami eddig még nem volt. A ’90-es években még úgy látszik, megvolt az igény az emberekben az újra és a jóra egyaránt. Az intellektualitás aztán lassan kiveszett, és kaptunk helyette Kozsót, Soho Party-t, meg a többi szart.
A Barbaro örökségét mégsem lehet megtagadni. Mégiscsak olyan zenekarokat köszönhetünk nekik, mint a Napra vagy a Kárpát Möbiüs. Szegény Herpai Sándor már itt hagyott minket, Cziránku Sándor pedig talán most is Csepelen komponál valahol fent az égben, egy panelbe zárva.
Magura (2004)
Both Miklós sem volt ám mindig az a selymes fényt árasztó népzenegyűjtő, kultúrmessiás, zsűri és táncházas szexikon, aki ma. A Magura Napotvet / Magura valahol a VHK és a Barbaro között elhelyezkedő, ősi őrületgyár, ami kisebb-nagyobb sikerei ellenére sem tudott megtapadni a magyar kultúrközöny testén.
Egy válogatáskazetta után – amiből állítólag egyetlen példány kelt el – a zenekar feloszlott. Fritz átigazolt a Yava-ba, Zsámán Attila pedig panelsámánná avanzsálva folytatta tovább karrierjét.
Lemezük, vagy bármi komplett anyaguk sosem jelent meg. A mai napig élő emlékoldalról lehet begyűjteni a korszak fennmaradt dolgait, onnan, hol Both Miklós, ha úgy vesszük, először önmagát kezdte el gyűjteni.
Yava – Folcore (2008)
2008-ban a szcéna rúgott még egy igazán erőset. A hardcore alapokra helyezett, egyetlen Yava lemez azóta is a színtér egyik omegájának tekinthető. Ma is hihetetlenül jól szól és ha nem vigyázol eléggé, kapcában rúgja ki a fogaidat.
Az anyag egyik legizgalmasabb x-vegyszere egyébként egyértelműen Róka Szabolcs, Tinódi-lant díjas művész.
A végére pedig némi ajándék, kommentár nélkül, ha már így belelendültünk:
Profán együttes – Pro Pátria (1987)
Kárpát Möbiüs – Kuruclemez (1999)
Csík István (Exotic) és a Cziránku Sándor kelet-európai gitármágus duójának univerzumbuborékja.
Multi-funkciós zenész, író, a Keszon.hu szerzője
