Azt mondta a Hajós Jani

A nagy mulatós nóta-gate, mint a 2010-es évek „rapháborújának” előszele

Talán kevesen tudják, de a rapzenei berkeken belül egyre inkább elharapódzó, előadók közti egymásnak történő beszólogatásnak, az ún. diss-elésnek hazánkban is erős hagyományai vannak. Szemfüles kulturális archeológusok már a hip-hop kultúra begyűrűzése előtti időkből is kiváló őskövületeket bányászhatnak elő.

Kezdetben vala a magyar irodalom aranykora, mikor Kosztolányi és Karinthy humoros költemények sorában felbérelt autogramkérőkkel és obszcén akrosztichonokkal ugratták egymást. Na de ennyire talán mégsem kellene elszakadnunk napjaink modern könnyűzenéjétől. Ha kissé beláthatóbb időintervallumból szeretnénk kiindulni, a sort akár a CPg zenekar nyolcvanas évek végi himnuszával is nyithatnánk, melyben a punkok az akkori zeneipar atyaúristenét, Erdős Pétert küldték el a halál faszára melegebb éghajlatra, azonban az egy merőben más, már sokak által elmesélt történet lenne. Maradjunk most inkább a csodálatos kilencvenes évek elejénél, és ezen éra szórakoztatóiparának bűntől szennyes, ragacsos világánál. Azoknál az időknél, mikor szőrös cigányemberek külvárosi piacok legsötétebb bugyraiban polírozott Ladák pokróccal letakart motórháztetőiről fillérekért árulták a legfrissebb pop, dance, metál, és rock hangkazetták kalózverzióit, és nagypapa is kedvére turkálhatott a legújabb nóta-mixtapek és mulatós-techno albumok kavalkádjában.

Otthon pedig jó ebédhez szólt a nóta. A gyerekszobában az MTV-ről magnóval felvett és két kazettás decken sokszorosított Metallica-válogatás, a nappaliban meg Horváth Pista kajabálta a recsegő hangszórókból, hogy „Szabolcsba megy a vonat, a szabolcsi füstös vonat, csuhajja!”

Na, nagyjából erre az időre tehető, hogy a mulatószene egyik underground titánja Lagzi Lajcsi és bandája torkának ugrott egy aljas módon elorozott nóta és az arra épített, hazugságon alapuló karrier megtorlása képpen.

De előtte egy kis magyar diss-történet

Személy szerint amennyire szeretem, legalább annyira gyűlölöm is a kilencvenes éveket. Ez az az időszak a magyar popkultúra történelmében ugyanis, amikor a hirtelen megnyílt határoknak és az ezáltal nyakunkra zúduló lehetőségeknek köszönhetően semmi más nem működött itthon, csupán a Nyugaton már évtizedek óta bevált formulák eszközeinkhez és tudásunkhoz mérten történő lekoppintása és gagyi verzióban történő értékesítése. Elég például a Geszti által elkövetett, Rapülők nevű kultúr-bűncselekményre gondolni, de természetesen a zeneipar kisebb rétegekhez szóló, nyersebb produktumai sem működtek ekkoriban másképp.

Ganxstá Zolee és hasonszőrű kamugengszterekből verbuválódott brigádja, a Kartell ez időtájt például akibe csak tudott, belekötött. Oltották a gyermetegen infantilis Animal Cannibals-t, a kilencvenes évek udnerground hip-hopjának egyik császáraként számon tartott (azóta mentálisan totálisan leépült) Dzseneszt, de még a HC körökben alapvetésnek számító Leukémia zenekarba is beleálltak, amiért annak tagjai egy nyilatkozatukban az Action-t holmi kamu-hardkórnak merték titulálni.

Ganxstáék természetesen mindezt nem azért tették, mert annyira haragudtak volna a dalokban elővett illetőkre. Kötve hiszem, hogy a színészcsaládból származó Gengszter Zoltánnak például lett volna vér a pucájában egy életre-halálra szóló boxmeccsre is kiállni olyan emberekkel, akik egyébként is magasról tettek a véleményére. Zolee és brigádja egyszerűen megérezték a tengerentúli rapszakmában már afféle bevett szokásnak számító, jól menő diss-elésből áradó, keserédes pénzszagot és beleálltak a bizniszbe.

Jóval őszintébb és tisztább, mondhatni gyermekien naiv indulatokra épült például a pécsi középiskolásokból verbuválódott Mega Sound System Geszti Péterékkel szemben lángoló gyűlölete, melynek Dr. Mamut és tróger szárnysegédei a Tökéletes Légelhárítás című dalukban adtak hangot. Azonban a track lepörgése után itt is megmarad az ember szájában némi kellemetlen mellékíz. A kilencvenes évek gyermeki bája ide vagy oda, az erőltetett gengszterkedés, az imperialista rap-előadók imitációja egyszerűen Ganxstáék vergődéséhez hasonlóan komolyan vehetetlenné teszi az egész produkciót.

Joggal merülhet fel ezek után az emberben a kérdés: Hát nincs nekünk egy rendes, őszinte előadónk, aki mindenféle Nyugatról érkezett behatás nélkül, teljesen naivan kavart volna egy jó kis balhét, aminek nyoma is maradt a kilencvenes évek popkultúra-történetében? Dehogynincs, kérem!

A valódi és az aljas imposztor

Nyakas Laci a hivatalos rajongói oldalán olvasható bemutatkozás szerint a „nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legnépszerűbb zenésze Óbudán és Horányban”, a mulatós körökben jól ismert Legato Kiadó és a Kadencia Kft. üdvöskéje. Utóbbi cég bűneiről egyébként komplett cikksorozatot is indíthatnánk, a Kadencia ugyanis Lagzi Lajcsi, Kadlott Karcsi, valamint MC Hawer klasszikus lemezei mellett a kulturális örökség olyan csodálatos darabjaiért is felelős, mint a Csóré Páros „Ne Szégyeld a Bőröd Színét!” (sic!) című remekműve.

A Kadencia a mulatós mellett ráadásul néhány Depeche Mode utánérzés szinti-pop lemez és dirty rock klasszikus kiadásáért is elszámoltatható (a Scandal nevű formáció Botrányos Idők című lemezének borítója mondjuk még ma is egészen zseniális), valamint a mocskos kilencvenes évek legundorítóbb rákfenéjének számító, vicceskedő rap-hullámot meglovagoló Techno Cool Rapid lemeze is a kezük alól került ki. (És persze ne feledkezzük meg a rendkívül fontos Roma Piedonéről sem, ha már a múlt felhánytorgatásánál tartunk…)

Szóval Nyakas László művész úr Azt Mondta a Hajós Jani című kazettája 1988-ban látta meg a napvilágot, és 11 dalt tartalmazott, melyeknek (legjobb tudomásom szerint) legtöbbje saját szerzemény. Köztük a lemezt indító, címadó dal is, mely a magyar mulatószene hagyományaihoz hűen rejtői kedélyességgel mutatja be a fiktív Hajós-fivérek kőkemény, kontrollálhatatlan alkoholbetegségét.

A szóban forgó dal egyébként a maga módján kifejezetten szórakoztató, visszatérő szereplőivel, a betonalkesz Hajós testvérekkel pedig akkortájt talán nem is akadt olyan hús-vér magyar munkás, aki nem érzett volna némi sorsközösséget.

Talán éppen ebből fakadóan figyelt fel a dalra egy bizonyos Monori Attila nevű illető is, aki később az ekkorra már a hazai mulatós-maffia császárának számító Galambos Lajossal, aka. Lagzi Lajcsival alapított zenekart. Na de nem akármilyet! Monori és társai ugyanis saját koncepció híján fogták magukat, és 1990-es lemezükön egyszerűen újrahasznosították Hajós Jani és alkesz fivérei eredetileg Nyakas Laci által megénekelt történetét. És ha mindez nem lenne elég, rendkívül pofátlan módon, Monori magát és zenekarát is a dal címszereplője után nevezte el Hajós Jani és Bandájának, afféle imidzset építve Nyakas eredeti karaktere köré.

(a videó alatti kommentekben akad, aki azt állítja, hogy a Lajcsi-pribékek által előadott verzión valójában Nyakas hangja hallható eltorzítva, azonban meglehetősen kételkedünk eme összeesküvés-elmélet valóságalapjában.)

„Nappal rendesen dolgozott, de éjjel nótákat lopkodott”

Nyakas nevéhez hűen nem hagyta annyiban a dolgot, és a legjobb tudásához híven, egy, az imposztor Hajós Janinak címzett nótával kavarta fel a magyar mulatós virágkorának elfeledett szarviharát. Nótatolvaj című slágerében teljesen jogosan áll ki saját szellemi tulajdonának védelmében, attól sem riadva vissza, hogy az általa komponált dalon nyerészkedő Monorit kutyaütőnek, nótatolvajnak, valamint „kaptafa hermónikás”-nak titulálja.

Legnagyobb sajnálatunkra azonban a bűncselekménnyel vádolt „Hajós Jani” és zenésztársai figyelmen kívül hagyták Nyakas felháborodását, így dal formájában nem született válaszreakció a Nótatolvaj című diss-opuszra. Nyakas Laci sértettsége azonban az évek folyamán sem simult el, és mondhatni az idősödő dalszerző örök harcban áll Monorival és brigádjával.

Olyannyira, hogy bizonyítva az egyébként teljesen evidens nótatolvajlást, rajongói Facebook oldalán négy évvel ezelőtt még az Azt Mondta a Hajós Jani eredeti, hivatalos, pecséttel ellátott kottáját is nyilvánosságra hozta. A szerző a fotók alatt kiemelten felhívja mindenki figyelmét arra, hogy jogvédett anyagról van szó, melynek terjesztése, sugárzása, nyilvánosság előtti lejátszása bűncselekménynek minősül, egyértelműen utalva ezzel Hajós Jani és Bandája gátlástalan nótatolvajlására.

És hogy vajon valóban Monori-e a hírhedt Nótatolvaj?

Nos, személy szerint nem merem 100%-osan kijelenteni, hiszen mindössze fórumbejegyzésekre, hozzászólásokra, és szájról szájra terjedő legendáriumra lehet hagyatkozni a témában. Tekintve, hogy Nyakas művészúr Nótatolvaj című száma a Dicogs szerint 1987-ben, a Lump Vagyok Rózsám című albumon jelent meg, az imposztor Hajós Jani és Bandája pedig 1990-ben adta ki szóban forgó albumát, így a dolog felvet bizonyos kérdéseket. Természetesen előfordulhat (és valószínűleg ennek az esete is forog fenn), hogy Nyakas Laci, ismerve Monori “Hajósjani” Attila műsorát már jóval korábban tudomást szerzett a tolvajlásról és dalba öntötte gondolatait. Az enyveskezű nótarabló azonban ezzel mit sem törődve, három évvel később rögzítette is a szóban forgó szerzeményt. Abban az esetben azonban, ha a tisztelt Nagyérdeműnek bármi egyéb információja lenne a hírhedt nótatolvajlás esetéről, komment formájában ne legyenek restek megosztani velünk!