Elképesztő gasztronómiai kalandozásokba', avagy kipróbáltuk a Burger King (már nem annyira) új dobását, a vegetáriánus Whoppert

Ha az ember egy ideje már nem eszik húst, jobb esetben sem a serpenyőben sercegő szűzérmék látványától, sem egy jó, zaftos burgertől nem jön lázba úgy igazán. Akadnak azonban olyan szituációk, amikor a hozzám hasonló kígyóvállú zöldségzabálók lába alatt is felforr a talaj.

Például “éjszaka részegen haza”, ahogyan Lukács László táncdalénekes danolta, valamikor a kilencvenes évek hajnalán, amikor minden menő dalszöveg szériatartozéka volt a “bébi” szócska, és amikor még elég volt három mocskos akkord ahhoz, hogy minden hétvégén más nőt vigyen haza az ember. Na, azokban az időkben mondjuk még nehezebb lehetett vegetáriánusnak lenni, mert hát hol volt akkor még, a csalamádés döghús-burgerek forradalma idején a fagyasztott csicseriborsó fasírtból összeütött, 450 forintos, száraz falafel? Naugye.

Szóval éjszaka részegen haza, amikor a szervezet nemhogy kívánja, de már-már igényli is az irgalmatlan mennyiségű tömény szesz egészségtelen, gyorséttermi szennyel történő lefojtását, na olyankor bánhatod, hogy nem eszed meg azokat a kedves szőrös, tollas, vagy épp pikkelyes jószágokat, akiket olyan nagy műgonddal darálnak össze és töltenek vissza saját belükbe a gondos szakmunkáskezek!

Akár a fővárosban, akár vidéken élsz ugyanis, este tíz után meglehetősen lecsökkennek a lehetőségeid arra, hogy a szervezetedbe tolj valami ízlelőbimbóidat és lelkedet egyaránt kielégítő, mocskos junkfoodot.

A Burger King azonban úgy döntött, nem diszkriminál tovább táplálkozási szokások alapján. Félretéve a marhazsíros macsóizmust, a részeg vegetariánusok védőszentjeként fogta magát, és felugrott a buzivonatra.

Hogy jól tette-e, az nem kérdés, azonban, hogy van-e ennek az egésznek értelme azt leszámítva, hogy végre részegen nem csak falafelt, meg száraz Margharita pizzát tolhatunk az arcba, azt hamarosan meglátjuk.

Húspogácsa helyett röszti: nem jó, de nem is tragikus

Szóval essünk túl a dolog könnyebbik felén, és összegezzük a tapasztalatokat.

Abszolút pozitív dolognak tartom,, hogy a vegetáriánus Whopper nem számít afféle kuriózumnak. Az exkulzív szendvicsekkel ellentétben nem is kifutó, szezonális ajánlat, és előre láthatólag nagy valószínűséggel meg is marad majd az étterem kínálatában.

Már rögtön az első BK-be betérve sikerült szereznem belőle, és legnagyobb örömömre ugyanolyan hamar el is készült, mintha csak egy klasszikus, marhadarából gyurmázott Whoppert rendeltem volna. Hurrá! Árban is nagyjából ugyanott mozog, mint a mócsingokkal töltött, idősebb kuzinja, menüben nagyjából 1500 forintért lehet hozzájutni a zöldségzabáló szuperburgerhez.

A szendvics minden szempontból ugyanúgy készül, mint egy normál Whopper, ugyanaz a buci, ugyanazok a zöldségek, és ugyanazok a szószok alkotják, melyből adódóan a vegánok rábasztak, hiszen a Whopper, ha húst nem is, de a majonéz keretein belül állati eredetű anyagot mindenképp tartalmaz. Ez minket azonban nem érdekel, koncentráljunk inkább a húspogácsa helyett a zsemlébe tuszkolt, zöldséges krumplifasírtra, vagy úgy teszik, az úgynevezett rösztire.

Nos, azt már az elején érdemes leszögezni, hogy ha állagát tekintve a marhahús-pogácsa textúráját idéző dolgot várnánk, akkor bizony hatalmasat fogunk csalódni.

Az itthoni vegetáriánus Whoppernek ugyanis semmi köze az Amerikában már kapható, “műhúsból” készülő, vegánbarát Impossible Whopperhez. Tartalma nem más, mint egy kukoricával, répával, és borsóval (ha úgy jobban tetszik, gyorsfagyasztott mexikói zöldségkeverékkel) dúsított, egyszerű krumplipogácsa, melynek sajnos a fűszerezése sem túl erős, így leginkább a hipermarketek fagyasztóiban kapható, instant zöldségfasirtokra emlékeztet.

Hobbim: a gasztrofotózás

Hogy divatos szófordulattal éljünk: nem jó, de nem is tragikus. És hát ennyi pénzért nem is várhat az ember frissen grillezett zöldségeket, vagy gondos fűszerezéssel elkészített, ízletes gomba-, esetleg cukkinifasírtot.

Összességében a cucc ehető, jól hozza a bevált junkfood-élményt, és habár egészen biztos vagyok benne, hogy nem fogom hetente fogyasztani, nem tartom kizártnak, hogy két-háromhavonta egy-egy átmulatott éjszaka után vagy másnapos délelőttökön jobb alternatíva híján becsússzon egy.

Ja, igen, és egyetlen problémát említenék meg még vele kapcsolatban: frissen fogyasztva a pogácsa valóban kellemes, ropogós, azonban elvitelre kérve, kb. öt perc után átázik, iszamós lesz, és gyakorlatilag egy tök ízetlen, értelmetlen kruplimasszává alakul. Éppen ezért, ha teheted, kizárólag helyben fogyaszd!

És akkor most térjünk át a dolog nehezebb oldalára, és vizsgáljuk meg morális szempontból is a dolgot. Van-e az égvilágon bármi értelme a vegetáriánus Whoppernek azon kívül, hogy végre sakál részegen én is ehetek valamit a haverjaimmal a BK-ben?

A válasz pedig az, hogy tulajdonképpen nincs.

Azok, akik eleve évek óta húst nem esznek, jó eséllyel nem kívánják a Burger King és társai által kínált, bűnös, földi örömöket. Szervezetük ugyanis jó eséllyel elszokott már attól, hogy ehhez hasonló, fritőzben rotyogó szennykajával mérgezzék magukat.

Azok pedig, akiknél a húsmentesség nem csak étkezési szokás, hanem eleve morális kérdés tárgyát képzi, nyilván szóba sem jöhet az ebéd egy olyan cégnél, ami profitja 99,9 százalékát a vegetáriánus burgerek árusítása mellett is futószalagon tenyészett, lefejezett, és ledarált állatokból sajtolja ki.

Szóval végeredményben kiknek is jó a vegetáriánus Whopper?

Ha mindenképp be kellene lőnöm a zöldségalapú szendvics célcsoportját, három nagyobb társadalmi szegmenst tudnék megjelölni.

Az egyik a vegetarianizmussal ismerkedő, vagy húsfogyasztásukat némileg mérsékelni kívánó egyének csoportja. A másik a korábban már említett, iszákos vegetáriánusoké, a harmadik pedig egyértelműen nem más, mint a Burger King fejeseinek kerekasztala. Azoké a csávóké, akik most nagy valószínűséggel elégedetten dörzsölik a tenyerüket, mert végre a hozzám hasonló szerencsétleneket is sikerült visszacsábítaniuk termékeik időszakos fogyasztói közé.

Egyszóval tényleg semmi értelme az egésznek, de azt mondom, bassza fasz.

Negyedévente egyszer, négy sör, három feles, meg ki tudja, milyen szubsztanciák után egy menüt simán megengedhet magának lelkiismeret-furdalás nélkül az ember. Akinek pedig ez nem tetszik, hát, annak egyszerűen nem kell élnie a lehetőséggel. Ilyen baromi egyszerű az egész.

Járjatok mondjuk piacra, és vásároljatok helyi kistermelőktől. Egy menü árából két napi kaját simán ki lehet hozni, a gyorsétterem pedig legyen egy olyan alternatíva, ami valóban csak a részeg végkimerültség határán jelent vállalható opciót.

Persze nem akarok prédikátort játszani, mert a militáns vegánokat legalább annyira gyűlölöm, mint a magamfajtát indokolatlanul buzizó, koszorúér-elmeszesedésben szenvedő, frusztrált kispolgárt.

Egyetek azt, amit jónak láttok, de ne felejtsétek: annak ellenére, hogy egytől egyig el vagyunk kényelmesedve, a döntés tulajdonképpen továbbra is a mi kezünkben van azzal kapcsolatban, mi kerül egy hosszú nap után a vacsoraasztalra, és azzal mennyire ártunk másoknak, környezetünknek, és leginkább saját szervezetünknek.