Meghallgattunk az ausztrál King Gizzard friss albumát, hogy neked ne kelljen.
Orbán farmer, Orbán farmer!
Tudod, vannak azok az ún. tribute-bandák, akik egy karancslapujtői falunap alkalmával P-Mobil és Edda feldolgozásokat katonáznak fel a hallgatóságnak némi jóízű vöröshagyma kíséretében a medenceméretű bográcsba (egyébként semmi kifogásom az ilyen események ellen, tévedés ne essék!). Viszont léteznek olyasfajta zenekarok is, melyek egy adott korszaknak, egy bizonyos zsánernek, illetve lelkes követőinek emelnek kalapot, és megkísérlik újraélni/újraértelmezni azt. A kérdés pedig javarészt mindig ugyanaz, ha egy efféle performansz részesei lehetünk: vajon bejön-e a közönségnek a trükk, sikerül majd a varázslat?
Azonban az ausztrál King Gizzard & The Lizard Wizard csak nem akaródzik belesüppedni a középszerűség által oly népszerűnek és kényelmesnek vélt skatulyák ingoványába, hiszen amellett, hogy rendkívül széles zeneműfaji palettán oszcillálnak, a sajátos „Gizzy” hangzásukat is megnyerő lazasággal alkalmazzák ábrándos tevékenységük során, így kialakítva maguknak egy friss és izgalmas imidzset, no meg egy napról napra növekvő rajongótábort.
A 2010-ben alapított héttagú formáció effektív munkásságának skálája a pszichedelikus-progresszív garázsrocktól kezdve, a feelgood-os indie-soul-on és kellemesen rideg acid-surf-ön át, egészen a bluegrass, folk és country alapokra helyezett, kísérleti szintipopig terjed (nem beszélve világzenei kitérőikről), és ezzel pusztán alulról simogatjuk a felszínt.
2017-ben öt teljes lemezt adtak ki, ami hajszál híján buckethead-i magasságokba emelte a termelési mutatókat, most viszont a srácok idei legújabb albumát vesszük gore-cső alá, a heavy/thrash-metal színtérnek fityiszt mutató, de annak mégis tisztelgő Infest the Rats’ Nest-et.
9 nóta… 9 bolygó? Jah nem, már csak 8…
A koncepció-mánia ezúttal sem maradhat el, a történet pedig nem másról, mint a kétségbeesetten kapálózó zeitgeist küzdelméről szól az egyre sötétebbnek tetsző, lehetséges jövőképpel, mely felé szántszándékkal hajt emberiségünk. Terraformálás a Marson, ahová csak a gazdagok (és szépek) juthatnak el; intelligens szuperféreg-bacilusok, melyek alattomos módon megfertőznek mindenkit a Földön, és semmilyen általunk ismert gyógymódra nem reagálnak; felkelők egy csoportja, mely utolsó elkeseredésében a Vénuszon igyekszik új életet kezdeni, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy simán szénné égnek a planéta életre teljesen alkalmatlan légkörében, s végül a kozmikus Pokol legmélyére kerülnek.
Ezek a sztorik (külön kiemelve az aussie-k önnön testrészeinek szükségszerű és abszurd megcsonkítását), ha úgy vesszük, tipikus 80-as évek-beli sci-fi exploitation alapanyagok, amik remekül harmonizálnak a thrash-metal nyújtotta elemi (és zseniális!) prosztósággal.
Habár olykor meg is töri a lendületet egy-két szabatos(sic!) riffcsavarás, a space-desert/blues rock miliő nem sokáig szunnyadhat: rögtön elemeire hasítja szét a duplázó kíméletlenül pörgő ritmusa és az az aljas fajta tapping-témázás, melyet sokan ismerhetünk azokból a kezdeti időkből, mikor először szerettünk volna Metallica vagy Slayer (esetleg Anthrax) számokat elgitározni.
Tulajdonképpen, aki tisztában van valamennyire a szcéna adta lehetőségekkel (szóval hallgatott életében legalább egyszer metálzenét, de ha lehet, többször…), annak fel-felcsendülhetnek ismerős dallamok, átvezetések és egyéb megoldások, de itt nem is ez a lényeg: a KGLW-nek sikerült ismét úgy adaptálnia, hogy szigorúan megtartva az alapvető formulákat és kliséket, beillesztette a „Gizzy”-séget is a lemez elgondolásába. É
s az eredmény: nos, szerintünk KIRÁLY lett! Tehát érdemes ráfülelni, és nem kizárólagosan a nosztalgia-fíling, hanem az üdítőnek és hitelesnek ható King Gizzard & The Lizard Wizard-féle interpretáció végett is.
Klímaszorongás helyett: klímadüh…
Súlyos üzenet, és ennél is súlyosabb kvintek: az album hangzásvilága szöges ellentéte a Fishing for Fishies cukorsziruposnak tűnő trip-kavalkádjának, mely szintén ez évben debütált. Amire ugyanakkor a Fishies-ben még csak finoman utalgattak, most kertelés nélkül, kőkeményen az arcunkba tolják: csupán mocskos patkányok vagyunk egy süllyedő hajón, amin – önző módon – mi rágtuk szét magunkat, és a katasztrófa egyedüli okozóit aligha lehetséges megváltani pár semmitmondó facebook-os bejegyzésért cserébe.
Jobb, ha beletörődünk lassacskán: bolygónk akkor lesz újra egészséges, ha mi már nem szívjuk a vérét olyan szenvedélyesen. Béke!
Schillinger Gábor
Minden, ami a postaládánkba érkezett és érdemesnek találtuk a közlésre.
