csokorba gyűjtöttük a legmenőbb cápás szarfilmeket. És nem, a Sharknado direkt nincs köztük.

Hogyan jutunk el a mezei óriáscápától indulva egészen a minden képzeletet felülmúló, hatfejű gigamonstrumig? A strandszezon lezárásaképp egy csokorba gyűjtöttük a legmenőbb cápás szarfilmeket, melyekből kiderül, hogy a természet ugyan furcsa dolgokra képes, de az emberi képzeletnek a nyomába sem érhet a kreativitása.

Steven Spielberg az a fószer, akit vitathatatlan, hogy sok dolog miatt képen kéne törölni. Azonban valljuk be, 1975-ös Cápa című thrillere pont kiesik a filmművészet ellen elkövetett bűnlajstromból. Nem csak izgalmas, de rengeteg újdonságot is hozott a hetvenes évek derekán a hollywoodi filmpiac életébe. Hatalmas hatást gyakorolt a horror-akció-thriller szentháromság fiatal alkotóira, éppen ezért az évtizedek során többen is próbálták leutánozni a bevált formulát, többségben azonban valljuk be: sikertelenül.

Valószínűleg azonban maga Steve bácsi sem gondolta volna, milyen szörnyet is szabadított a Jaws megjelenésével.

A film hatására a cápák a filmipar legvérszomjasabb, legbrutálisabb, legaljasabb szörnyetegeivé léptek elő, és már nem hogy a tengerek vizében, de a velencei karneválon, az Alpok havas csúcsai közt, sőt, a saját otthonunkban sem érezhetjük tőlük igazán biztonságban magunk.

A Cápa által elszabadított szarlavina a kétezer-tízes években vett igazán nagy lendületet, részben az Asylum Studio remekműveinek köszönhetően. A köztudatba pedig a 2012-es, Sharknado című borzalom emelte be igazán az uszonyos gyilkológépeket. Azóta meg lassan ezer meg egy iszonyat közül választhatunk, amely az egyébként fejünkre zuhanó kókuszdiókhoz képest negyed annyira veszélyes tengeri ragadozókat állítja főszerepbe.

Most hoztunk nektek néhány illusztris példát, a teljesség igénye nélkül, hogy ma este azért ti se üljetek be annyira nyugodtan a fürdőkádba!

Sharkenstein (2016)

Oh, amikor a horror-történelem két nagy alakja, az őrült tudós és a gyilkos cápa találkoznak!   Abból csak és kizárólag valami nagyon jó sülhet ki, nemde bár? Nos…

A második világáború utolsó napjaiban a Harmadik Birodalom véget vet a titkos kísérletnek, melynek célja, hogy fegyverré alakítsa a cápákat (igen, komolyan). Megmenekül azonban egy szupergyilkos cápakatona-prototípus szíve és agya, melyek segítségével, évtizedekkel később egy megszállott náci doktor, bizonyos Klaus megalkotja a tökéletes gyilkológépet.

A színizom Frankencápa egyetlen célja, hogy jó náci szokáshoz híven elpusztítson mindent, ami csak az útjába kerül. A legrosszabb pedig az egészben az, hogy ehhez még csak vízre sincs szüksége!

Uszonyos monstrumunk olyannyira überbrutális kriptozoológiai teremtmény ugyanis, hogy az Arnold Schwarzeneggert megszégyenítő karjainak köszönhetően nem csak a tengerben, de a szárazföldön is kiváló tud közlekedni. És senki sincs tőle biztonságban, különösen a retináid és az agysejtjeid nem.

A Frankenshark ugyanis egyike a legborzalmasabb látványelemekkel operáló trash-horrornak, amit valaha celluloidszalagra hányt az emberiség.

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy Mark Polonia, a film rendezője nem más, egy Ed Wood és Llloyd Kaufman őssejtjeiből kitenyésztett, retardált klón, akinek a kémcsövébe még az alkoholista kórházi gondnok is beleköpött. Ha nem hiszed, ajánlom figyelmedbe az alább látható, rendkívül szórakoztató kis szösszenetet. Ha ezt láttad, gyakorlatilag az egész filmet láttad, és nincs szükséged arra, hogy teljesen feleslegesen elvesztegess majd’ másfél órát a drága életedből.

Shark Exorcist (2016)

Mi történik, ha fogjuk minden idők egyik legmeghatározóbb horrorfilmjét (az Ördögűzőt), és megpróbáljuk összekeverni azt a fentebb már említett sharxploitation al-zsáner megteremtőjének számító Spielberg-klasszikussal? Természetesen semmi jó nem sülhet ki a dologból, na de az, hogy valami ennyire ótvar dolog legyen a végeredmény, arra még legrosszabb rémálmomban sem számítottam volna.

A Shark Exorcist-nak ugyanis nem az a legnagyobb baja, hogy szar, sokkal inkább az, hogy már-már nézhetetlenül unalmas, és az elképesztően bizarr alapötlet ellenére is teljesen működésképtelen.

Egy megháborodott apáca véráldozat bemutatásával megidézi a tengerparton a Sátánt. A gonosz egy cápa képében jelenik meg, ahol jól megharapja az ott úszkáló, csöcsös, szőke bigéket. A lányokat a seben keresztül megszállja, aminek köszönhetően az egész városban elszabadul a pokol. A Fenevad egészen addig tombol, míg fel nem tűnik a színen a plébános, aki a kereszt és a szentelt víz erejével elkezdi kiűzni Sátánt a gyalázattal fertőzött porhüvelyekből.

A dolog jól hangzik, azonban ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket. Az egész filmben szinte semmi látványos, és semmi humoros nem történik. Arról nem is beszélve, hogy a kameramunka és a színészi játék is teljes mértékben értékelhetetlen.

A Shark Exorcist kiváló példája annak, hogy sajnos a direkt-trashez sem elég egy hülye alapötlet, meg egy gagyi CGI-szörny. Sőt, a pár száz dollárért megvásárolható csöcsös bigék sem feltétlenül segítenek rajta. Az élvezeti faktorért cserébe sajnos némi kreativitást és munkát is fektetni kell a dologba.

Különben a végeredmény nem lesz más, mint egy nagy kupac, punnyadt fos, amit a hardcore zs-kategória fanatikusok is csak azért néznek meg, hogy kipipálják a listájukon, mondván: ez is megvolt, de minek?

 (Ja, az amúgy megfordult már valaha a fejetekben, hogy az „apáca” visszafelé olvasva „a cápa”? Azért szerintem ez elég menő, nem!?)

6-headed shark attack (2018)

Több szem többet lát, több fog nagyobbat harap. Ebből kifolyólag több vér is folyik a filmben, ami ugye mondanom sem kell, egy cápás exploitation-horror esetében meglehetősen nagy erénynek tekinthető. Mindig érdemes azonban tudni azt, hogy a kevesebb néha több.

Ha az ember fia filmkészítésbe vágja a fejszéjét, tisztában kell lennie azzal, hol is húzódik az a bizonyos határvonal. Máskülönben olyan Istentelen abomináció lesz a végeredmény, mint a Sharknado 6, vagy rosszabb esetben a 2018-as Hatfejű Cápatámadás.

A szóban forgó film egy széria legutóbbi, 2018-as darabja.  A sorozat még 2012-ben kezdődött, egy kétfejű döggel, azonban, csakúgy, mint a Sharknado esetében, a rendezők itt sem tudták meghúzni a határvonalat és átestek a ló túloldalára. Tavaly eljutottunk odáig, hogy a negyedik részében már egy hatfejű gigamonstrum szedi áldozatait.

Több szem többet lát, több fog nagyobbat harap, több fej azonban egyáltalán nem garantálja, hogy a rendezők többet is gondolkodnak, és a végtermék nem lesz egy alapvetően nézhetetlen, unalmas és irritálóan buta hulladékhalom.

A Hatfejű Cápatámadás kiváló példa arra, miért ne told soha fullba a kretént!

Raiders of the Lost Shark (2015)

Az Elveszett Frigycápa Fosztogatói. Kell-e ennél többet mondanom, vagy hagyhatom, hogy a rendkívül frappáns(nak szánt) cím önmagáért beszéljen?

Nos, ha a válaszod igen, akkor van egy rossz hírem: sajnos rábasztál, kisfiam!

A Raiders of the Lost Shark címe alapján egy ötletes, bizarr Indiana Jones koppintásra számíthat a gyanútlan torrentező, aztán meg kap egy elképesztően gyenge, sablonokkal és minősíthetetlen vizuális elemekkel teletömött, unalmas hányadékot, egy bulizni vágyó fiatalokat molesztáló, elszabadult katonai gyilkológéppel (mi mással…) a főszerepben.

A hatalmas CGI-cápa mindenkit felzabál, aki csak az útjába kerül, fő táplálékát persze a pucéran fürdőző hölgyek jelentik. És nem, az a néhány kivillanó didkó sajnos itt sem elég ahhoz, hogy megmentse moziélményt. Sőt, az sem kárpótol semmiért, hogy a szóban forgó szupercápa még repülni is tud.

Dino Shark (2010)

A két, valaha élt legmenőbb lény, a T-rex és a cápa őskori keveréke szabadul el egy leolvadt sarki jégtábla évmilliós fogságából. Pusztán azért, mert ti kis fasznyakúak eldobáljátok a műanyag szívószálat, meg legelőt csináltok a kibaszott őserdőkből!  Aztán csodálkoztok, mikor jön a globális klímakatasztrófa, és a mexikói partok gyanútlan turistáit válogatás nélkül levadássza ez az izé.

A Dino Shark  az edzett trash-fanatikusoknak nem sok újdonságot mutat, de mégis a nézhetőbb borzalmak közé tartozik erről a listáról. Talán éppen azért, mert az alkotók 2010-ben még nem próbálták meg túlszárnyalni a zsáner hatfejű monstrumait és a pusztító cápatornádókat, így a maga nemében egy egészen nézhető, zs-kategóriás borzalmat kapunk.

Szívesen megnéznék azonban egy 2019-es remake-et belőle, melyben a klímakatasztrófa által elszabaduló ősi szörnyeteggel szemben a sötétzöld mozgalom újdonsült üdvöskéje, Greta Thunberg veszi fel a harcot, lebomló nejlonzacskók és újrahasznosítható evőpálcikák segítségével, hogy aztán végül az ötvenméteres dínócápa leharapja a fejét és elpusztítsa az Egyesült Államokat.

Ha elég pénzt küldötök, eskü, megrendezem!

Ja, 2012-ben egyébként a Raiders of the Lost Shark-ért felelős Brett Kelly rendezett egy Jurassic Shark című borzalmat, na, az nagyjából ugyanaz, mint a Dino Shark csak jóval unalmasabb és nézhetetlenebb kivitelben megvalósítva.

Sharkansas Women’s Prison Massacre (2015)

Egy ökológiai katasztrófa következtében a Föld felszíne meghasad, bolygónk gyomrából pedig felszínre törnek az egész idáig a mélységben pihenő, vérszomjas őscápák, akik egy erdei kabinban túszul ejtenek egy csapatnyi, a sittről frissen megpattant női rabot.

A Sharkansas Women’s Prison Massacre nem egy mestermű, azonban a listán szereplő filmek nyolcvan százalékával ellentétben a készítők meg merték tenni, hogy átlépjék a cápás akció-horror klisék határait. Így legalább részben egy egyedi, nézhető filmet tettek az asztalra a fröcsögő fosra éhes, kulturált TV-nézők elé.

Ez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy a filmtörténelem egy kimagasló alkotásáról beszélünk, ellenben, látszik, hogy az SWPM-et az a Jim Wynorski rendezte, akinek a nevéhez többek közt a közepesen értékelhető kult-klasszikus Chopping Mall és a Piranhaconda című klasszikusok is kötődnek.

Land Shark (2017)

Azt hiszed, ott, a szárazföldön, ahonnan e sorokat olvasod, biztonságban vagy?  Azt hiszed, hogy ha a tengerpart környékére sem merészkedsz, egy hajad szála sem görbülhet, mi? HA HA HA!!!!

Biztos vagyok benne, hogy Lucinda Regis, a kutató, akit célba vett egy emberi DNS-el belőtt szupercápa, már egészen másként vélekedne erről a kérdésről.

Sand Sharks (2012)

Eddig a fenevadak csak az azúrkék tengervízből, esetleg a szárazföld vízközeli pontjairól fenték rád fogukat. Azonban most az van, hogy már a sivatagban sem lehetsz igazán biztonságban. Bármikor feltűnhet egy baljós uszony a végtelen homoktengerben, és jobb ha tudod, hogy a dűnék közt senki nem hallja, ha sikoltasz!

Ha kell, a homoki cápa a Párizs-Dakar rally kellős közepén is megtalál, és ki tudja, legközelebb hol bukkan majd fel ez a borotvaéles fogú gyilkológép?

Talán a sarkkör hófödte jégtakarója alól támad aljas, partizánhoz méltó módszerekkel? Nem hinném, hogy a cápák bírják a hideget, de ki tudja, manapság semmi sem lehetetlen.

Snow Shark (2011)

Tessék, én jó előre szóltam, de a hófödte hegyek közt barangoló, három gyanútlan biológus azonban nem hallgatott rám… Nem vagy biztonságban sem a tengerben, sem a sivatagban, sem pedig a hegyek porcukros ormain, a gyilkos cápa a világ végén is megtalál.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a kétezer-tízes években nem ez volt az egyetlen olyan dokumentumértékű alkotás, mely a havasi cápák életét hívatott bemutatni.

Ott van például a 2014-es Avalanche Sharks is, mely talán abból a szempontból élvezetesebb, hogy egy síparadicsomban megrendezett bikinis szépségversenyen játszódik, és a hóban settenkedő lavinacápák gyanútlan tudósok helyett fiatal, alulöltözött lányokat zabálnak fel.

House Shark (2017)

Egy férfi egy nem túl kellemes napon rájön arra, hogy az otthonába beköltözött egy barátságosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető cápa, aki territóriuma megjelöléseként azonnal darabokra is tépte a bébiszittert, aki a budoáron trónolva épp a Moby Dick rövidített változatát lapozgatta.

Mi más lenne a megoldás, minthogy egy szem fiával együtt inkább kiköltözik a kertbe, és megpróbálja nem háborgatni az agresszív állatot.

Az egyre inkább tarthatatlanná váló helyzetet végül a mellékállásban tudósként ténykedő ingatlanügynökkel közösen próbálják megoldani.

Hát elmentek ti a jó büdös picsába, de tényleg…

https://www.youtube.com/watch?v=AcTuPJUCLGg

Shark in Venice (2008)

Velence a nyugalom városa. A hangulatos vízi utakon bejárható, romantikus kis utcákon gondolák úszkálnak a napsütésben, szerelmespárok bújnak össze a sápadt holdfényben, és örök hűséget esküdnek egymásnak. Semmi sem ronthatja el ezt a csodás, mondhatni idilli látképet.

Hacsak nem az eltűnt búvár, az elveszett Medici-kincsek, az olasz maffia, és a váratlanul megjelenő, uszonyos szuperszörny!!44

Velencei hétvégét tervezel a közeljövőben? Nem akarlak elkeseríteni, de azt hiszem jobb, ha ezt újra átgondolod!

Ghost Shark (2013)

Tenger? Homok? Esetleg hó? Hagyjuk már a fenébe ezt a töketlenkedést! A szívtelen redneckek által kivégzett, bosszúszomjas szellemcápának elég egy pohár ásványvíz, vagy épp egy  fél hordónyi eső is ahhoz, hogy alakot öltsön a semmiből és különösebb probléma nélkül leharapja a fejed.

Jaws in Japan (2009)

Igen, jól érzitek, elképesztően meguntam a végére azt, hogy behatóan foglalkozzak ezekkel a filmnek csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető, hulladékokkal. Hogy őszinte legyek, a Jaws in Japan csak is azért került már rá a listára, hogy egy kicsit bereklámozzam a japán filmekkel és popkultúrával foglalkozó blogomat, a Mochi of Death-t, ahol hamarosan bővebben írok majd erről a förtelemről.

Alapvetően egyébként kellemes meglepetés, amit nem csak a gigantikus GGI-cápa, de Takizawa Nonami és Nakajima Airi miatt is csak imádni lehet. A listán szereplő filmek többségéhez képest pedig kifejezetten humoros és szórakoztató darab.

Ezt a rendkívül erős, 1,5-ös IMDB rating is garantálja.