„Maynard bácsi majd jól le jiu-jitsuzza a valagad, ha kamerázol, baszkikám!” – Tool @ Wiener Stadthalle, 2019. 06. 05.

Beképzelt riport egy osztrák metálkoncert apropóján.

„… a lemez már kész és holnap kiadjuk— csak vicceltem…”

Midőn 2013 derekán kiderült, hogy az utóbbi évek megkerülhetetlen progresszív-metál/rock zenekara, a Tool új albumon dolgozik (utolsó hanganyaguk a 2006-ban kiadott 10,000 Days), a közvélemény jelentős része heves izgalommal várta a fejleményeket.

Egy bizonyos fokig.

Majd a korai lelkesedés inkább kezdett szépen alábbhagyni, mikor az új matéria kapcsán a különböző social media felületek és internetes fórumok könnyen bevethető táptalajt kínáltak az összeesküvés-elméletek, pletykák és féligazságok elterjedésének. A hírverés azonban sikeresnek könyvelhető el, hiszen a banda ars poeticáját övező misztikum és ellentmondásosság így fennmaradhatott, csalódott és félrevezetett rajongók ide vagy oda: beigazolódott, hogy az emberek még mindig, ennyi viszontagsággal teli évvel később is érdeklődnek a Tool munkássága iránt.

Aztán 2016-ban váratlan eseménysorozatnak lehetett tanúja a kíváncsi nagyérdemű: a zenekar turnékörútra indult az Egyesült Államokban majd nem sokkal ezután stúdióba vonult (több ízben is), amit 2017-ben újabb fellépések követtek Észak-Amerikában. És ez nem minden, ugyanis a legfrissebb, 2019-es újhazai performanszokról készített felvételeken rendre feltűnnek eddig ismeretlen opusok, amelyek bizakodásra adhatnak okot: ez megerősíti azt a feltevést, hogy az új korong hamarosan mégiscsak begördül a homályból, egyenesen a kiéhezett és igen kritikus nyilvánosság színe elé.

De az új megjelenés előtt még simán belefér egy idénre datált európai zarándoklat is a csapatnak, s itt jövök én a képbe, szóval irány a Stadthalle(lujah), ahol mi is részt vehetünk a Maynard-ék féle spirituális arcletépés szeánszán, ha éppen úgy adódik!

„…Budapest, FTC Stadion, szerda délelőtt, 11:26…”

Erősen lelombozva veszem tudomásul, hogy ma láthatóan semmiféle tisztességes huligán-megnyilvánulás nincs tervezetben a korai időpont miatt a stadion parkolójában, de gyorsan túlteszem magam rajta, mert rögtön elém tárul a sörtől kipirult metálrajongók ragyogó arca a pesti napfényben és a négy fehéren izzó autóbusz, amikkel nemsokára utazunk a szervezett bécsi koncerttúra keretében. A kötelező adminisztratív jellegű teendők után már ki is gördülünk a Népstadion forgalmas kereszteződéséből, s haladunk célirányosan a nyugatmagyarországi határ felé, útközben beiktatva 1-2 megállóhelyet azoknak, akik nem tudtak volna odaérni időben a kiindulási pontra, illetve épp Bécs felé és Budapesten kívül található a székhelyük.

Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom közelében ismételten elbűvölnek az autópálya mellett békésen keringő szélerőművek óriási lapátjai, s ilyenkor általában arra gondolok, hogy egy óvatlan pillanatban egyszer csak hirtelen megremeg alattunk a föld, a turbinák csikorogva pozíciót változtatnak és felpörögnek, majd buszostul-termőföldestül együtt az ég felé emelnek engem és kedves útitársaimat, hogy egy remélhetően szebb, ígéretesebb jövő felé repítsenek.

Később egy határ melletti benzinkút árnyékában rejtőzünk el pihenő gyanánt, reményvesztetten védekezve a pokolinak számító betonhőség ellen. Páran rágyújtanak egy cigarettára a közvetlen napsugárzás segítségét használva, míg mások a sörösdobozok tetején található, kissé megolvadt nyitófül eltávolítására tesznek elkeseredett kísérletet, hogy hozzáférhessenek az éltetőnek is nevezhető, azonban már jócskán felforrt italhoz. Mellettem középkorú biológusok folytatnak diskurzust aggódó hangnemben az itt honos lepkefajok szaporodási ciklusainak megváltozásáról, kicsivel arrébb pedig a másnapi műszakváltás esetleges elkerüléséről vitatkozik néhány fiatal melós.

Telnek az értékes percek, majd visszarendelve a buszra, figyelmes utaskísérőink lefuttatnak egy alapos létszámellenőrzést, és már száguldunk is tovább.

„…Bécs, März Park, Wiener Stadthalle, 17:08…”

A Westbahnhof szomszédságában található März park csücskében tessékelnek ki légkondicionált hordozónk óvó méhéből, s némi információmorzsa elszórását követően (meddig tart a buli, hol vesznek fel minket, stb..) jókedvűen mosolygó kalauzaink szélnek eresztik csoportunkat.

Fakultatív programok a Stadthalle kínálatában

Mivel 18:00-kor van kapunyitás, ezért egy egészséges, bár nem kimondottan izgalmas városnézésre sajnos nem jut idő, így átvonulok a közelben lévő, hamisítatlan török becsületsüllyesztő mélyére, hogy ott elszürcsöljek egy majdnem eredeti, bécsi kávékülönlegességet.

Távozásomkor a késdobálóból szemügyre veszem a pici és zsúfolt parkot, ahol kezd tetőfokára hágni a hangulat. Egyre több fekete pólós alak tűnik fel a semmiből, majd telepedik le a frissen nyírt pázsitra a fák tövében árnyékot keresve, s a

Metálosok innen…és Tool

padokon békésen tüntető nyugdíjasok elégedett sóhajtozása masszív fűszaggal párosul (talán sógoréknál kajautalvány helyett néhány grammot különít el az államkassza, ha úgy tartja úri kedve, nem is rossz ötlet!).

Utastársam tanácsa, miszerint jobb, ha minél hamarabb beállunk a sorba, hasznosnak látszik, mivel percek alatt hosszú, tömött sor képződik a Ronald Rainer Platz szikrázó macskaköves aszfaltját koptatva, mely a Stadthalle előtt húzódik. Az embertömeg mellett szorosan csábítóan hívogató sörcsapok és egy merch-es cuccokkal dugig rakott, hatalmas bodega magasodik, ahol a majdani nézősereglet kedvére válogathat a túlárazott pólók, kitűzők és zoknik széles választékából. Nekem már csak az számít, hogy a lehető legrövidebb úton befáradjak a kijelölt intézménybe, és ott helyben a torkomba locsoljak egy korsóval, ám erre már nem is kell olyan sokat várni szerencsére.

„…Sehr geehrte Damen und Herren!…”

A valóban szívélyes beléptető-apparátus megnyilvánulását egy huncut mosollyal visszaigazolva, majd álmélkodó tekintettel csoszogok be a gigantikus csarnokba annak méreteitől egészen megbabonázva. Minden sarokban kiszolgáló személyzet, söritallal és pereccel, hogy a delikvens azt higgye, ez maga a nagybetűs Mennyország. Az árak mérsékeltek, az időjárás itt bent még viszonylag tolerálható, szóval mehet a csapolás, majd letáborozunk öregesen a színpadot védő, harcias kordonok elé.

Friendship never ends!

Vendéglátóink félóránként hangosbemondóval tájékoztatnak, hogy bárminemű audiovizuális anyag felvétele a műsoridő alatt szigorú büntetést és az erre alkalmas készülékek azonnali elkobzását vonja maga után. Ezt a figyelmeztetést állítólag mindenki komolyan veszi, nem túl régen pedig történt itt egy afféle precedens is, mikor a fellépés alatt annyian kezdtek el villogtatni, hogy az együttes berekesztette a hangversenyt, és addig nem folytatták a showt, amíg ki nem lőtték az okostelefonokat.

Múlik az idő, és kisvártatva felkonferálják az előzenekart, ami a Fiend nevet viseli és a párizsi rockmiliő közegének sötétebb bugyraiban fogant.

Kialudnak a reflektorok és a srácok elfoglalják a színpadot, majd egyből a húrok közé vágnak. Az igazat megvallva, a zenekar a szalonképesebb stoner/doom vonalat képviselteti, de nekem valahogy hiányzik belőle az a fajta mocskos szenvedély és melankólia, ami egy európai stoner-metál zenekart annyira szívszaggatóan brutálissá tehet. A körülöttem lézengő emberek is ezen az állásponton lehetnek, hisz egyre sűrűbben pislognak az órájukra és várják a finálét. Sajnos a publikum feltüzelése korántsem túl biztató, melynek eredményeképpen a hallgatóság unottan fészkelődve követeli némán az MJK-Jones-Chancellor-Carey kvartett eljövetelét.

Az utolsó számot záró taps természetesen nem maradhat el, majd a türelmetlenség jelei nyomban szertefoszlanak, ahogy fél óra elteltével felizzanak a már ismerős motívumok és a közönségben, mely immáron teljes létszámmal tölti be a sok ezer férőhelyes arénát, most először tudatosul: nem csalás, nem ámítás, tényleg élőben látják a Tool-t.

„…Hey, hey, hey, hey, hey, hey, hey, hey, hey…”

Berobban ez a szunnyadó ősenergia az agyadba és egyszerűen megfékezhetetlen: a szentségtelenül tiszta ritmusok felkorbácsolják a koponyacsontot, majd keresztre feszítik az ártatlanságtól szenvedő hallójáratokat, hogy végül feláldozzák hitvány lelked maradékát egy pogány módon szakrális áhítatosság könyörtelen rituáléjában.

A Tool-mágia tehát még mindig kitartóan lüktet a deszkákon, köszönhetően a négy vérszomjas tündérmackó páratlan játékának és fegyelmezett csapatmunkájának. Adam Jones gitáros mértani pontossággal megszerkesztett, letisztult és változatos riffiparos tevékenysége, Justin Chancellor zsigerekig átható, barokkosan kitekert basszusszólamai, és Danny Carey vitathatatlan sámántehetsége az őrült varázslattal átitatott bőrökön garancia egy minőségi metálconcerto hibátlan levezényléséhez; ezt a démoni kört pedig a ceremóniamester, Maynard J. Keenan nyitja meg, újra és újra, kvázi Johnny Rotten-imitátort alakító, elkárhozott punkbohócként, hogy önmarcangoló és költőien groteszk szövegeivel sárba tiporja az előtte hullámzó plebejusokat, hogy aztán ismét magához ölelje őket, miközben megforgatja hátukban a világunkról mintázott kését, ami persze szüntelen ott reszket a kezében örömittasan.

A setlist egy afféle szerény best of a szélesebb körben ismert nótákkal, melyeket a jelenlévők már beté(p)ve tudhatnak: érezhető, hogy a négyes tutira megy, és nem szarral gurigázik, ha arról esik szó, hogy magához édesgesse a kőkemény metál-hívők elszánt garmadáját.

A nyitó tétel a méltán híres Aenima, majd kevésbé őszinte meglepetésemre, a The Pot hangzik fel tüstént, és koncentrált THC jellegzetes aromája szivárog kellemesen a stadion dühöngőjében (nahát, mik vannak!).

A Parabol-Parabola páros transzcendens élményfürdője után a Descending, majd az Invincible következik, mely momentum akár igazi rocktörténeti kuriózumnak is tekinthető, mivelhogy sokan itt lényegülnek át első ízben élőben ezekre a még friss és ropogós dallamokra a zenekar 13, látszólag terméketlen esztendőjének bűnét feloldozva. A két új szerzemény között csendül fel a banda Grammy-díjat is nyert örökérvényű klasszikusa, a Schism, majd egy régebbi grunge-szökevény retorzióra, az Intolerance-ra lehet bátran bólogatni. A sátáni precízióval felépített Jambi és az elszállósabb Forty Six & 2 után pár perc szünet, s végezetül az estét a Vicarious és a Stinkfist elképesztően ütős testvérisége zárja.

Én paranoid módon folyamatosan tartók attól, hogy a harcművészetekben jártas frontember sebtében kiemel a tömegből és szétrúgja a picsámat, ha előveszem a moblilom egy kattintás erejéig, de erre igazából semmi szükség: a Tool lendülete az elejétől a finisig igen meggyőző és rendkívül peckesen odakúr, a fogyasztó pedig nyugodt szívvel összeolvadhat az éteri muzsikával, voltaképp ez lenne a lényege az egész felhajtásnak, vagy nem? Hát jah!

*

A közönség hangos ovációval búcsúztatja a színpadról levonuló zenészeket, majd lassan engem is felszippant, miközben holtfáradtan, légszomjtól fuldokolva, de csillogó szemekkel megcélzom a kijáratokat. A hangszórókból a Dancing Queen tombol, a staff pedig széles vigyorral, a napi robotot boldogan letudva énekel és táncol hozzá körítésként. Zseniális befejezés! De most már ideje megindulni hazafelé a bécsi éjszakában. Pacsi!

Schillinger Gábor

Minden, ami a postaládánkba érkezett és érdemesnek találtuk a közlésre.

Leave a Reply

Your e-mail address will not be published.

A Keszon.hu lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy regisztráció, vagy személyes adataik megadása nélkül szóljanak hozzá a megjelent posztokhoz. Az oldal mindössze a hozzászóló IP címét tárolja, azonban ez az adat a hozzászólás utáni 60 nap után automatikusan törlődik. Adatvédelmi irányelveinkről bővebben az Adatvédelmi Tájékoztató menüpontban olvashat. A hozzászólás feltételeit a lentebb látható négyzet kipipálásával és a feltételek elfogadásával tudja elküldeni. A hozzászólás moderálás után jelenik meg. Az oldalon minden olyan hozzászólás megjelenik, amely nem tartalmaz:

  • spamet
  • nyílt vagy rejtett reklámot (ideértve a más weboldalt népszerűsítő hozzászólásokat is)
  • gyűlöletkeltésre alkalmas megnyilvánulást
  • más személyazonosságával, képmásával való visszaélést,
  • számítógépes vírusra irányító linket
  • visszaélésre alkalmas információt
  • más személyre vonatkozó személyes adatot
  • erőszakos tartalmú megnyilvánulást (ideértve kép-vagy videofelvételt is)
  • személyeskedő, mások emberi méltóságának, becsületének megsértésére, zaklatásra alkalmas megnyilvánulást
  • szexuális tartalmú hozzászólást (ideértve kép- vagy videofelvételt is)

A Keszon.hu fenntartja magának a jogot, hogy bármely kommentet/hozzászólást, amely megítélése szerint nem felel meg a fenti moderációs elveknek, ne engedjen felületein megjelenni, valamint, hogy bármely már megjelenített hozzászólást indoklás nélkül eltávolítson.