Leszakadó végtagok, illegális fétisek és jelenetek a világ legbizarrabb, vagy épp legkínosabb TV-műsoraiból. A napjainkban tetőző VHS-nosztalgia éppen aktuálissá teszi, hogy ejtsünk néhány szót az alternatív médiaművészet hazánkban kevésbé ismert vadhajtásáról, a video mixtape-ek sötét, bizarr, brutális, ám egyben fergetegesen humoros és szórakoztató világáról.

Életemben először, úgy tíz évvel ezelőtt találkoztam az internet sötét bugyraiban egy alig húsz perces videóval. A kisfilm gyors egymásutánban ledarált zs-kategóriás filmjelenetek és a hetvenes-nyolcvanas évek bizarr reklámjaiból származó részletek egyvelege volt, se több, se kevesebb. Mégis egyszerre hozta ki belőlem a visszafojthatatlan röhögőgörcsöt, és idézte elő azt a bizonyos gondolatot, ami ilyen szituációkban általában először megfordul az ember fejében: mégis, mi a jó édes Isten véreres dorongja az, aminek én most épp tanúja vagyok a monitor előtt ülve?

Jobban belegondolva ez a rövid videó tökéletesen összefoglalta egy adott éra audiovizuális fogyasztói kultúráját, és anélkül tárta elém annak abszurditását, hogy arról kifejezetten direkt, számba rágott véleményt alkotott volna. Ez az attitűd olyannyira elnyerte a tetszésem, hogy azóta megszállott rajongója és gyűjtője lettem az ehhez hasonló anyagoknak, az úgynevezett video mixtape-eknek.

De mi is az a video mixtape?

Mivel a témával nem foglalkozik komolyabb szakirodalom, ezért a zsáner definiálása során most javarészt az angol nyelvű Wikipedia oldalon olvasható értelmezésre, és saját interpretációmra kell, hogy hagyatkozzak. Video mixtape-nek az olyan, különböző forrásból származó audiovizuális klipekből összeállított videóanyagot nevezzük, mely általában kézről kézre járó bootleg[1] felvétel formájában kerül (vagy sokkal inkább került egykoron) terjesztésre. A mixtape-ek alapanyagául szolgáló videórészletek főként a VHS-korszak trash-filmjeiből, régi televíziós adásokból, obskúrus underground filmekből, bizarr pornókból, kegyetlen baleseteket megörökítő felvételekből, vagy házi videóanyagokból származnak, és afféle montázs-szerű válogatásként kerülnek összeállításra. A jelenség az Egyesült Államokból eredeztethető, és azokban az időkben ütötte fel a fejét, amikor a videotechnika a VHS-lejátszók formájában lehetővé tette a felvételek házi körülmények közt történő sokszorosítását.

Rövid, velős mixtape-történelem

Ha a video mixtape kultúra gyökereit keressük, egészen 1986-ig kell visszanyúlnunk. Ebben az évben jelent meg ugyanis a független rendező, Chris Gore által készített Cathode Fuck című videó, melyet saját házi kiadója, a Film Threat terjesztett. Ezt egy évvel később, 1987-ben követett a folytatás, a TV Spinchter névre keresztelt összeállítás. A két film struktúráját tekintve alapvetően megegyezik, több dologban mégis eltérnek egymástól. Mindkettő random videóanyagok halmaza, látszólag különösebb történet vagy bármiféle linearitás nélkül összeollózva. Azonban, ha kellőképp odafigyelünk ezekre a snittekre, mindkét esetben felfedezhetünk egy bizonyos koncepciót, ami kohéziót alkot a látszólag random képek között.

A Cathode Fuck esetében ez a filmben felvonultatott ritka interjúknak és koncertfelvételeknek köszönhető. A snittek, direkt vagy indirekt módon, de leginkább a punk rock mozgalomra, mint jelenségre, valamint annak a tömegmédiában történő reprezentációjára koncentrálnak. Az 1987-es TV Spinchter mögötti elképzelés ezzel szemben már jóval kaotikusabb és felkavaróbb. A film ugyanis javarészt a halál, a bizarr szex, illetve egyéb, főműsoridőben leadhatatlan témák körül forgó videórészletek halmaza. Az R. Budd Dwyer nevű műsorvezető öngyilkosságát rögzítő felvétel részletei mellett láthatunk itt snitteket nemváltó műtétből és körülmetélésről is.

Ha szeretnénk némileg megérteni a Cathode Fuck és utódai által alkalmazott struktúrát, nem árt, ha némileg tisztában vagyunk két olasz rendező, Gualtiero Jacopetti és Franco E. Prosperi munkásságával is. Jacopetti és Prosperi neve leginkább az úgynevezett mondo filmekről ismeretes. A mondo[2] röviden és tömören az expolitation filmek egyik al-zsánerének tekinthető dokumentarista/ál-dokumentarista műfaj, ami nagy hatást gyakorolt a nyolcvanas évek végén kialakuló mixtape-kultúrára.

A mondo hol valódi, hol pedig imitált, erősen felkavaró, tabutámákkal foglalkozó videófelvételekkel operál, alapvető témaköreit pedig főként a halál, a szex, valamint az idegen, távoli kultúrák meglehetősen negatív színben történő megjelenítése képzi.

Az első mondo filmnek a szóban forgó két rendező által készített Mondo Cane (Kutya Világ, 1962) című alkotás tekinthető. A film gyakorlatilag egymástól független, sokkoló kulturális szokásokat bemutató videók halmaza. A történet és linearitás effajta hiánya jellemzi a legtöbb, hasonló elven készült “dokumentumfilmet”.

Hazánkban az egyik legismertebb mondo-vonalon készült sorozat talán a Faces of Death (A halál ezer arca, első része 1978-ban jelent meg, Magyarországon a kilencvenes években

A Halál 1000 Arca, IV.

került kiadásra), amely különböző, sokkoló halálnemekről, gyilkosságokról és balesetekről készült, rövid, valós és megrendezett felvételeket mutat be gyors egymásutánban. A Cathode Fuck megszületésével létrejött mixtape-jelenség is hasonló elven működik, azonban a mondo-filmek egy fontos eleme, a narráció itt az esetek többségében nincs jelen, valamint általánosságban véve a mixtape-ek nagyobb része nem kizárólag brutális, véres, vagy meghökkentő jelenetek felvonultatására szorítkozik.[3]

Chris Gore filmjei tagadhatatlanul elindítottak valamit Amerikában. A következő lépést a TV Spinchter struktúráját és tartalmát erősen imitáló 1989-es Amok Assault Video jelentette, mely a kifejezetten bizarr, vitatott és tabutémákkal foglalkozó, nehezen beszerezhető könyvek terjesztésére szakosodott Amok Books által került kiadásra és terjesztésre.

Innentől kezdve a video mixtape fogalma egyre inkább beette magát a bootleg kiadványok formájában terjedő underground filmek gyűjtésére specializálódott szubkultúra köztudatába, és mondhatjuk, hogy A Film Threat és az Amok Books anyagai elindítottak egy lavinát az Egyesült Államok földalatti kultúrájában. Az elkövetkező években annak ellenére is sok, hasonló struktúra alapján felépülő videó követte az azóta kult-klasszikusnak tekinthető, három anyagot, hogy ezek összeollózása még nem volt egyszerű feladat. Általában legalább két VHS-készülékre, és rengeteg türelemre volt szükség ahhoz, hogy az ember összerakja a saját, elborult videómontázsát.

A társadalmi problémáktól a komoly mentális rendellenességig

A legtöbb 1989 utáni mixtape-re jellemző, hogy a Cathode Fuck relatív szolidsága, és a TV Spinchter vizuális extremitása közt elhelyezkedő Amok Assault Video által reprezentált, „centralista” vonalat képviselik. Ez tulajdonképpen nem meglepő, hiszen az alapvetően hétköznapi témák bizarr, sokkoló elemekkel történő kombinálása jóval tovább képes lekötni egy szórakozásra vágyó nézőt, mint egy negyven percen keresztül véres, elborzasztó haláleseteket és hardcore pornófilmekből kiollózott, gusztustalan jeleneteket felvonultató videómontázs.

Korábban már említésre került, hogy a legtöbb mixtape felépülésének esetében, ha csak nagy odafigyeléssel is, de felfedezhetünk némi kohéziót alkotó linearitást vagy koncepciót. Kiváló példaként szolgál erre a TV Carnage: A Rich Tradition of Magic című videóanyag, amely a fehérek és feketék együttélésével, a két rassz közti társadalmi különbségekkel és konfliktusokkal foglalkozik. Mindezt úgy teszi, hogy különböző híradásokból és talk showkból átemelt jeleneteket ötvöz a kulturális ellentéteket humoros formában bemutató sitcom-jelenetek csattanóival.

Ebből is láthatjuk, hogy a mixtape, mint zsáner bizonyos esetekben akár komoly társadalmi kérdéseket feszegető alternatív művészeti ágként is funkcionálhat.

Tekintve pedig, hogy a több válogatás esetében a jelenetváltások között alkalmazott, statikus zaj leginkább az információéhes fogyasztó folyamatos csatornák közötti váltogatását hivatott imitálni, alapvetően elmondhatjuk, hogy a mixtape-műfaj afféle modern társadalomkritikus eszközként is felfogható.

Habár kevésbé direkt módon, de az alapvetően jóval extrémebb vizuális tartalommal operáló mixtape-ek is értelmezhetők a poszt-modern társadalom szokásaira, perverzióira reflektáló kommentárként. Ahogyan David Carter írja a Notcoming.com hasábjain, a video mixtape-eknek nem célja, hogy kultúrát teremtsenek, sokkal inkább az, hogy reagáljanak arra[4]. Persze egy kérdés továbbra is nyitott marad.

az olyan filmek, mint a majd’ kétórányi játékideje alatt a legkülönbözőbb és leggusztustalanabb (több esetben illegális) fétiseket felvonultató Fucked Up Movie készítőinek vajon valóban korunk társadalmi kérdéseire és mentális problémáira történő figyelemfelhívás volt-e a célja?

Mixtape-kultúra a poszt-VHS korszakban

A video mixtape-ek korábban említett disztribúciós formája, a VHS, a DVD-k, majd az internetes videómegosztók megjelenésének köszönhetően az elmúlt tizenöt-húsz évben lényegesen megváltozott. Jóval könnyebben elkészíthetővé, terjeszthetővé és elérhetővé váltak az anyagok, és habár ebből arra következtethetnénk, hogy az elmúlt években furcsa videomontázsok elárasztották a piacot, az internet forradalmára egészen másképp reagált ez az alapvetően zárt, ritka videóanyagokból táplálkozó, furcsa szubkultúra.

A technika fejlődésével új kapuk nyíltak meg a mixtape-kultúra éllovasai előtt, és egészen a kétezres évek végéig olyan emlékezetes, a műfajt új perspektívába helyező alkotások

A CDT Crew, vagy legalábbis egy része.

készültek, mint a CDT Crew Crazy Dave Tape sorozata, mely a professzionális szerkesztésnek köszönhetően egyfajta vizuális művészeti ággá emelte a zsánert. Hasonlóan nagy publicitásnak örvendett az extrémebb vonalat képviselő Retard-O-Tron széria, mely egyike első, szélesebb körben promotált és terjesztett mixtape-eknek, és a legtöbb 2007 után készült anyag alapvető hivatkozási pontként kezeli.

Napjainkra azonban a híres, valamint a kevésbé ismert videómegosztókat egyaránt elárasztották a furcsábbnál furcsább trash-videók, különösebb indok és cél nélkül készített házi felvételek, valamint a VHS korszak eszközeit tudatosan alkalmazó, megjelenésükben direkt mód nyugtalanító atmoszférát árasztó művészeti projektek. Egyetlen kattintással juthatunk el olyan, látszólag nonszensz, furcsa és bizarr csatornákig, melyek újfajta ingert kínálnak a nem konvencionális, abszurd, sok esetben hátborzongató humorra éhes közönségnek.

Ez láthatólag visszafogta a mixtapek irányába mutatott érdeklődést, ami nem is csoda.

Míg a nyolcvanas években nem csupán hazánkban, de az Egyesült Államokban sem volt egyszerű hozzájutni a válogatások alapját képző bizarr felvételekhez és egy-egy legendás anyag beszerzése szinte a lehetetlennel volt egyenlő, hacsak az ember nem ismert egy olyan fanatikus gyűjtőt, akiknek megvoltak a maga forrásai a ritka kincsként kezelt videók beszerzésére, addig mára, a videómegosztóknak hála, egészen más lett a helyzet. Ma már nem garázsvásárokon, vagy padlásokon talált VHS kazettákon keressük az obskúrus anyagokat, hanem torrentoldalakon, és az átlagos böngészőkkel nem feltérképezhető internet (dark-net) sötét bugyraiban. Az információs dömping, valamint az obskuritás elvesztése sokak számára értelmetlenné tette, hogy órákat, vagy napokat töltsenek a bizarr videómontázsok összeállításával, ami véleményem szerint érthető hozzáállás.

Mixtape-kultúra Magyarországon

Annak ellenére, hogy a hazai audiovizuális kultúra is rengeteg kiaknázatlan lehetőséget rejt magában, hazai mixtape-kultúráról alapvetően nem beszélhetünk. Pedig elég lenne a nyolcvanas évek végén narrátoros hangalámondással terjedő, hollywoodi filmek VHS-kópiáiig, a régi reklámok szürreális képi világáig, vagy épp a Vico-éra csodálatos előzeteseiig leásni magunkat, és rögtön rájöhetnénk arra, hogy

habár sosem érhetjük utol Amerikát az audiovizuális mocsok kitermelésének terén, azért hazai viszonylatban is lenne bőven miből szemezgetnünk.

Az egyetlen hazai mixtape-projekt nem más, mint az egészen idáig két videót jegyző Latrina Crew, akiknek munkásságát bevallottan a CDT Crew hírhedt videóanyaga, az Amazing Video Weirdness inspirálta. A magyar televíziózás legkínosabb pillanatai mellett néhány internetes videóból származó snittet is felvonultató, első filmjük címe is erre utal: Elképesztő Audiovizuális Furcsaságok. Erről a projektről azonban meglehetősen nehéz elfogulatlanul, egyes szám harmadik személyben beszélni, hiszen, mint azt páran talán már tudják, az én szorgos, dolgos kezeim alól került ki néhány évvel ezelőtt.

 

Források:

http://www.notcoming.com/features/videomixtapes/

http://www.notcoming.com/features/videomixtapes-aguide/

https://en.wikipedia.org/wiki/Video_mixtape

jegyzetek:

[1] saját készítésű, nem hivatalos, általában csereanyag formában terjesztett felvétel.

[2] olasz szó, jelentése: világ. Ez főként a zsáner (ál)dokumentarista jellegére, az idegen kultúrák bizarr szokásainak, rítusainak bemutatására utal.

[3] Itt érdemes hangsúlyoznunk: a legtöbb. Találkozhatunk ugyanis olyan anyagokkal, melyek kizárólag sokkoló, erőszakos, gusztustalan felvételek felvonultatásából állnak.

[4] „Mixtapes don’t create culture – they simply reflect it – and to that end there are extreme mixtapes that can also be read as social commentary.” – David Carter, 2010, notcoming.com, http://www.notcoming.com/features/videomixtapes/