Félelem és Reszketés Panelországban

Hunter S. Thompson a modern amerikai irodalom és újságírás igazán fontos, megkerülhetetlen figurája. Írásai azon kívül, hogy kiválóan tükrözik a hetvenes évek Amerikájában uralkodó korszellemet és a poszt-hippi éra hidegháborús hangulatát, rengeteg kiváló művészt és szerzőt inspiráltak az alapvető prózai műfajok határain belül és kívül történő alkotásra. Ez alól természetesen a képregényes szcéna sem lehet kivétel, így hát bemutatunk nektek néhány olyan művet, melyekre közvetlen vagy közvetett módon, de tagadhatatlanul nagy hatást gyakorolt az újságírás őrült doktorának, Hunter Stockton Thompsonnak nem mindennapi életműve.

Ha máshonnan talán nem is, de leghíresebb regényének 1998-as, Terry Gilliam által készített filmadaptációja kapcsán gondolom mindenki hallott már az újságírás doktoráról, arról a nem mindennapi szerzőről, akinek merőben újszerű, a valóságból szórakoztató irodalmi alkotást faragó, szókimondó riportköteteinek és brutális önpusztító életstílusának köszönhetően sikerült bekerülnie a mainstream köztudatba. Thompsonnak munkásságából fakadóan már életében sikerült elérnie azt, amit sokaknak haláluk után sem: főként a gonzo műfaj egyik alapvetésének tekinthető Félelem és Reszketés Las Vegasban című kötetének köszönhetően igazi popkulturális ikonná avanzsált. A túlzottan nagy siker, a töménytelen mennyiségű Wild Turkey, valamint a tízóraira is napi rendszerességgel fogyasztott kábítószerek azonban egy idő után teljesen felőrölték a modern zsurnalizmus legmeghatározóbb alakjának idegeit, és az egyébként fegyvermániás Thomspon nem bírta tovább a feszültséget. Tizenkét évvel ezelőtt, 2005. február 20.-án úgy döntött, hogy hatvanhét éves fejjel már eleget látott, és végleg kiszáll a játékból. Egy jól irányzott lövéssel stílusosan, egy csapásra szabadult meg a földi élet örömeitől és fájdalmaitól, végérvényesen megváltva ezzel a neki járó jegyet a halhatatlanság csarnokába.

Gyógyszerszag és whiskygőz a politikától bűzlő cyberpunk jövőben

Több képregénnyel is találkozhatunk a piacon, melyek közvetlen vagy közvetett módon, de rengeteget merítettek Thompson személyes karakteréből, vagy írói munkásságából. A legismertebb ezek közül talán Warren Ellis és Darick Robertson közös transzhumanista-cyberpunk sorozata, a Transmetropolitan, melyet bevallottan a gonzo atyjának élete és alkotói pályája inspirált. A sorozat főhőse Spider Jerusalem, a hiperagresszív, arrogáns, drog-, alkohol- (és tulajdonképpen minden)függő, keménytökű újságíró, aki már-már szinte külsőre is szakasztott mása az egyébként a való életben hasonlóan őrült Thompson doktornak. Spider a sorozat kezdetekor a külvilágtól elvonultan, a hegyekben tengeti mindennapjait, mint afféle modern remete, egészen addig, míg egy kiadójával kötött szerződés hatására vissza nem kényszerül a mocskos, büdös, immoralitástól ragacsos nagyvárosba. Ott aztán ismét azt kell tennie, amihez a legjobban ért: a közélet legalantasabb bugyraiig ásva, mindenen és mindenkin átgázolva felkutatni és megírni az igazságot.

transmetropolitan.jpg

Ebből talán már érezhető, hogy a Transmetropolitan nagyjából olyan, mintha Thompsont halála előtt hibernálták volna, és csak kétszáz évvel később, egy végtelenül mocskos és korrupt jövőben ébresztették volna fel.  Mielőtt felocsúdna, szembesülnie kell azzal a nem túl szívderítő ténnyel, hogy míg ő édes álmát aludta a fagyasztókamrában, a politikai elit nemhogy pozitív irányba változott volna, de klasszisokkal undorítóbb és pofátlanabb lett, mint gyűlölt ellensége, Richard Nixon idejében volt. Persze futurisztikus kütyük és szintetikus drogok ide vagy oda, az überkorrupt honatyák, a percenként születő, idiótábbnál idiótább, új vallások, a génmanipuláció segítségével fajukat szabadon változtató degenerált mutánsok, és a szintetikus, fogyasztásra termelt emberhús kora kísértetiesen hasonlít a jelen őrült társadalmára, mondhatni napjaink világának afféle karikatúrája, felturbózott változata a Transmetropolitan disztópikus jövőképe.

A sorozat eredetileg a DC Comics égisze alatt működött Helix kiadó forgalmazásában 1997-ben indult világhódító útjára, majd nemsokkal indulása után a Helix csődje miatt átkerült a Vertigohoz, és összesen hatvan számot élt meg. TPB formátumban 10 (a különszámokat tartalmazó, nulladik füzettel együtt 11) kötetben, valamint 500+ oldalszámos absolute kiadványok formájában is beszerezhető. Érdemes rá egy pillantást vetnie azoknak is, akiknek Thompson munkássága esetlegesen nem sokat mond, hiszen minden idők egyik legélvezetesebb képregényéről beszélünk, amely amellett, hogy elképesztően szórakoztató, igen komoly társadalmi problémákat és morális kérdéseket is feszeget. Thompson fanatikusoknak pedig gyakorlatilag kötelező, már csak a sztori során felbukkanó rengeteg rejtett poén és apró utalás miatt is.

Hunter S. Toxin, avagy Félelem és Röhögőgörcs a földalatti magazinok hasábjain

Talán sejthető, hogy habár Thomspon munkássága és műveinek popkultúrára gyakorolt hatása tulajdonképpen időtlen, a személye körül kialakult kultusz mégis a hetvenes évek végén, az Egyesült Államokban virágzott igazán. Mivel a Félelem és Reszketés… megjelenése és hatalmas sikere nagyjából egy időre tehető az amerikai underground képregények hőskorával, így egyáltalán nem meglepő, hogy ezekben az időkben Thompson ilyen-olyan formában, több földalatti fearandlaughterb.jpgkiadvány lapjain is feltűnt, mint afféle őrült cameo-szereplő. Sőt, karaktere olyannyira népszerű volt ezekben az időkben, hogy 1977-ben egy komplett antológia is készült, mely a Thompson figuráját karakírozó, drogfüggő újságírót, Hunter S. Toxin-t középpontba állítva kalauzolt minket végig tizennégy teljesen elmebeteg, szürreális történeten.

A Fear and Laughter című füzet szerkesztője Scott Shaw, aki többek közt a reklámszakma egyik legnagyobb alakja, David Ogilvy art director munkatársaként, valamint a Marvel írója, rajzolója, és kihúzójaként is tevékenykedett pályafutása során. A kiadvány Thompson leghíresebb regényének afféle antológia formájába öntött paródiája, melynek házigazdája a már említett, karikatúraként megjelenő Hunter S. Toxin, aki elmebeteg, drogmámoros ámokfutás formájában vezet minket végig a több, mint 20 neves író és rajzoló tollából származó, tizennégy rövid történetecarrot03pointer.jpgn. A paletta meglehetősen színes, emberfejű kutyákkal operáló sci-fi épp úgy feltűnik a hosszabb-rövidebb sztorik között, mint szexualitástól (és LSD-től) túlfűtött, szürrealista detektívtörténet.

Persze nem ez az egyetlen underground képregény, ahol a korszak egyébként is népszerű alakjának számító gonzo-zsurnaliszta figurája így vagy úgy, de tiszteletét tette. Scott Shaw antropomorf állatkaraktere, a kutyafejű Pointer X. Toxin például a Fear and Laughter mellett hosszabb-rövidebb ideig feltűnt a QUACK!, a COCAINE COMIX, és a WILD ANIMALS paneljeiben is.

A gyűlöletes Duke bácsi

Uncle Duke, azaz Duke bácsi egy Hunter S. Thompson-ra (vagy ha úgy tetszik, Thompson Félelem és Reszketésben megjelenő alteregójára, Raoul Duke-ra) szintén kísértetiesen emlékeztető képregényfigura, aki Garry Trudeau Dunesburry című, 1974 óta futó, erősen politikai töltetű comic stripjének visszatérő szereplője.

Duke bácsi imádja a fegyvereket, a mértéktelen vedelést, mocskos a szája, és az esetek többségében szervezete tele van pumpálva a legkülönbözőbb tudatmódosító kemikáliák legütősebb egyvelegével. Kissé kopaszodik, és mint azt kitalált biográfiájából megtudhatjuk, egy Ray Ban napszemüvegben jött világra, ami nélkül tulajdonképp még soha, senki a büdös életben nem látta megjelenni. Ha ennyi nem lenne elég ahhoz, hogy tisztán láthatóvá váljon az, hogy Duke bácsi valóban Hunter S Thompson képregény-csíkba oltott, rajzos alteregója, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy Trudeau a Death of a Party Animal című Doonesbury-kötetben karakterére Raoul Duke-ként hivatkozik, ami, ahogy ezt már korábban is említettük, Thompson a Félelem és Reszketés Las Vegasban című kötetben is használt álneve.db050308.gif

Habár Uncle Duke figurája egy jól eltalált, humoros karakter, annak ellenére Thompson maga cseppet sem díjazta, hogy Trudeau az ő beleegyezése nélkül képregény-figurává formálta személyét. Nemtetszésének több, vele készült interjú során erősen hangot is adott. Ahogy egy 1977-es beszélgetésben fogalmazott:

Van, aki ha felnő, tűzoltó szeretne lenni, van, aki pedig miniszterelnök. Senki nem szeretné, ha felnőtt korában képregény-figuraként végezné.

Thompson gyakorta hangoztatta azt is, hogy véleménye szerint Trudeau munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elveszítse újságírói anonimitását és magánemberként élvezett privát szférája is lényegesen bekorlátozódjon. Egy rendkívül érdekes cikkben arról is olvashatunk, hogy Thompson a rátörő paranoiás rohamok közepette gyakorta gondolta úgy, hogy a rajzoló több kémet is felbérelt annak érdekében, hogy megfigyeljék őt, és Trudeau  ezáltal tegye szórakoztatóbbá, életszerűbbé napilapokban rendszeresen megjelenő képregény-csíkjait. HST  Trudeau iránt táplált ellenszenvét kiválóan példázza azon elszólása is, melyben egy esetleges személyes találkozás esetére kilátásba helyezte a rajzoló felgyújtását.

Élete vége felé azonban, már ha hihetünk az ezzel kapcsolatos információknak, Thompsont kevésbé zavarta Duke bácsi karaktere, és ha talán nem is teljesen, de sikerült megbékélnie saját maga képregényes karikatúrájával. Ma már sosem tudhatjuk meg persze, mi történt volna, ha az őrült gonzo-zsurnaliszta valóban találkozik gyűlölt karikatúrájának megalkotójával, életrajzát ismerve azonban személy szerint arra tippelnék, hogy nem biztos, hogy Trudeau most a Washington Post hasábjain publikálná politikai töltetű képregény-csíkjait, ha valóban sikerült volna személyesen összefutnia az újságírás doktorával.

Képregényes élettörténet és hiteles adaptációk

fearloathingcomic_1.jpgA korábban emlegetett képregények mellett több olyan mű is készült, ami HST karakterét nem puszta szürreális, kitalált figuraként kezeli, hanem műveihez (vagy épp személyiségéhez) minél hűbben alkalmazkodva próbálja meg ábrázolni a gonzo-újságírás etalonját. Érdemes megemlítenünk például az IDW kiadásában 2015-ben indított Fear and Loathing in Las Vegas sorozatot, amely, már címéből is látható, hogy Thompson korábban emlegetett, azonos című regényét dolgozza fel képregényes formában (ráadásul kifejezetten élvezhetően). Ha Thompson valamilyen szinten díjazná azt, hogy karaktere megjelenik egy grafikus adaptáció paneljeiben, akkor talán ezt a verziót kedvelné leginkább, hiszen Troy Little képregénye, annak ellenére, hogy vizuálisan meglehetősen sokat merít Gilliam 1998-as filmjéből, sokkal inkább az eredeti műre hagyatkozik, és a mozgóképes változatból kimaradt, fontos és tanulságos jeleneteket is feldolgozza. A rajzstílus persze itt is rajzfilmszerűen elnagyolt, és legkevésbé sem tudja azt a tébolyultságot hitelesen közvetíteni, melyet Ralph Steadman, Thompson grafikusa és személyes jóbarátja volt képes a Félelem és Reszketéshez készült grafikáin keresztül átadni.

gonzo_cover_rgb_72dpi.jpgA vitathatatlanul legautentikusabb HST-képregénynek azonban talán mégsem ezt, hanem a Thompson életrajzát feldolgozó, nemes egyszerűséggel GONZO címet viselő graphic novel-t mondanám, mely 180 oldalon keresztül, képregényes formában dolgozza fel minden idők egyik legjelentősebb újságírójának hiteles életpályáját. A kötet Will Bingley és Anthony Hope-Smith közös munkája, előbbi alkotó a történetért, utóbbi az illusztrációkért felelős.

Az összes Thompson-képregény közül számomra talán ez az, ami a leginkább szimaptikus, hiszen nem afféle szenzációhajhász paródiát kapunk a szerzőktől, hanem egy igen komoly, pontos, drámai, ámde szórakoztató életrajzi kötetet tarthatunk a kezünkben. A GONZO végigolvasása nagyban hozzásegíthet minket annak megértéséhez, Thompson miért nem szerette volna, ha élete végén egyszerű „képregény-figuraként”, eldobható, leselejtezhető popkulturális ikonként emlékeznek rá, és mi vezetett el addig, hogy pályafutása végén, tizenkét évvel ezelőtt saját kezével vessen véget életének.

(Az írás eredetileg 2017 02. 02-án, a kepregenyek.net blogon jelent meg, Hunter S. Thompson halálának 12. évfordulójának alkalmából)

dajkag

dajkag

Író, újságíró, a Keszon.hu főszerkesztője
dajkag

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *