Az írót 88 éves korában egy fertőzés szólította el az élők soraiból.

Tom Wolfe neve az újságírói szakmában egyet jelentett a megújulással, az változással, és a folyamatos kísérletezésre való törekvéssel. Főként tényalapú kötetei innovatív írói stílusának köszönhető , hogy a hatvanas évek végén leomlott a fal, mely korábban oly’ látványosan választotta el egymástól a zsurnalizmust és az irodalmat. Ennek köszönhetően új trend köszöntött be az újságírás terén, mégpedig az úgynevezett új újságírás, vagy neozsurnalizmus. A Wolfe és kortársai által elsőkként képviselt irányzat alapvető ismérve, hogy a korábbi tényalapú tudósítással szemben sokkal inkább az irodalmi igényességre koncentrál, és magát az írót aktív szemlélővé, a cselekmények középpontjában álló figurává teszi.

Wolfe nevét gyakorta emlegetik egy lapon olyan alkotókkal, mint Truman Capote, Joan Didion, vagy Norman Mailer, de általában párhuzamba állítják a gonzo  keresztapjával, a szubjektív újságírást tökélyre fejlesztő Hunter S. Thompsonnal is. Annak ellenére, hogy utóbbi szerző tudvalevőleg nem volt túlzottan jó véleménnyel Wolfe munkásságáról.

Thompson 1973-ban Wolfe-nak írott levelében egyszerűen értéktelen genyószívó gazembernek, dekadens disznónak, valamint egy rakás, tolvajlásra hajlamos albínó szemölcsnek nevezte az írót, főként abból adódóan, hogy erőltetettnek és nevetségesnek találta az általa gyakorta használt „új újságírás” terminust. Thompson éppen ezért sértve érezte magát, amikor Wolfe felhasználta írásait a kortárs szerzőket tömörítő, New Journalism című gyűjteményes kötetének összeállításánál.

Ennek ellenére természetesen vitathatatlan, hogy Wolfe innovatív stílusa és nyelvi találékonysága nagyban hozzájárult a tényalapú újságírás megreformálásához. Az olyan kötetek nélkül, mint a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal vagy a Savpróba, szegényebb lenne, vagy talán egészen más formában létezhetne csupán mind a modern újságírás, mind a tényalapú irodalom. Ráadásul a válogatott sértések ellenére Wolfe jó véleménnyel volt a Thompson doktor munkásságáról, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az alábbi, 2008-as interjúrészlet, amelyben a huszadik század egyik meghatározó írójának nevezi.

 

Wolfe-nak egyébként nem csupán forradalmi zsurnalisztaként, de szépíróként is sikerült nagyot alkotnia. Első fikciós regénye, a kilencvenes években mozivásznon is életre keltett Hiúságok Máglyája eredetileg a Rolling Stone magazinban jelent meg részletekben közölve, 1985 és ’86 között. Könyv formájában 1987-ben került kiadásra, Magyarországon pedig először 1991-ben olvashattuk. Nem ez volt az első Wolfe-kötet azonban, ami megjelenhetett hazánkban, hiszen a neozsurnalizmus egyik alapkövének tekintett, korábban már említett Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal, valamint a Festett Malaszt című könyvei a rendszerváltás előtt is, egészen pontosan 1970-ben és 1984-ban eljutottak hozzánk.

A Wikipedia információival ellentétben Tom Wolfe nem 1931-ben, hanem 1930 március 2.-án született Virginiában. Az egyetem után rögtön az újságírói pályát választotta, élete nagy részét pedig New Yorkban élte le családjával. Wolfe egy fertőzés miatt került kórházba, ahol az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.