Kristály, bio, s miden, mi jó. Ezekből az összetevőkből alkotta meg az Isten egy Hős utcai pincében a kétezer-tízes évek esszenciáját.

Kristály, bio, s miden, mi jó. Ezekből az összetevőkből alkotta meg az Isten egy Hős utcai pincében a kétezer-tízes évek esszenciáját. Az X-vegyszer természetesen egyikből sem hiányozhatott.

Hiába is tagadjuk önmagunk előtt, hiába is próbáljuk szépíteni a dolgot, sajnos itt az ideje annak, hogy belássuk: ismét elszaladt a fejünk felett tíz év, a világ pedig nagyot változott ezalatt az idő alatt.

Sráckorunkban például elég volt egyetlen telefon ahhoz, hogy egy óra múlva kettőfélért a zsebünkben legyen a pakk (állítólag), ma meg már az egyszeri fogyasztónak szinte lehetetlen olyan árut szereznie, amivel nem egy azonnali szívroham, vagy maradandó agykárosodás lehetőségét kockáztatja.

A klasszikus eki, spuri, és persze a fű helyét átvették az olcsón, és sok esetben legális körülmények közt beszerezhető nyalánkságok, melyek rövid- és hosszútávú hatásukat tekintve is leginkább a klasszikus ragasztóhoz meg a hígítóhoz hasonlíthatók.

Ezeken a cuccokon 2009 és 2019 között egy fél nemzet pörgött, melynek az egyik fele mára egy életre megtanulta, hogy sose fogadjon el anyagot ismeretlen idegenektől, a másik meg eltévedt élőhalottként bolyong, valahol a külvárosi mellékutcák és a falusi nyomortelepek vegyszer-szagú félhomályában.

Azt, hogy miért történt ez így, oldalakon át latolgathatnánk. Mi azonban ehelyett összegyűjtöttük a legocsmányabb dizájnerdrogokat, amik a kétezer-tízes évek éjszakai életét és közbeszédét leginkább meghatározták.

Mindezt persze kizárólag prevenciós céllal, hiszen nagyon bízunk abban, hogy a tízes évszámokkal együtt ezek a pusztulatos hányadékok úgy tűnnek el a süllyesztőben, mint ahogyan a kilencvenes évek végén a Kozsó-féle fiúbandák karrierje a lecsorgott a latrinába.

A fű, ami nem bio

Talán 2009 lehetett az év, amikor először találkoztunk a biofű, más néven herbál füstölő fogalmával. A vidéki kis klubban a legmenőbb arcok véreres szemekkel bolyongtak a tánctéren, robbantották magukba a szart, és akarva akaratlanul is beletolták az arcodba: “figyelj, spanom, ez ugyanolyan, mint a fű, csak nem basz seggbe miatta a zseka!”

Hát csattanó, szürpríz, meglepetés: Egyáltalán nem volt ugyanolyan.

fotó: unsplash.com

A headshopokban és bioboltokban nemes egyszerűséggel növényi füstölőként árult cuccokról sokáig az a legenda terjedt, hogy egyszerű, pszichoaktív gyógynövények keverékei, melyek szintetikus összetevők nélkül képesek elérni ugyanazt az euforikus hatást, mint a THC.

Persze azok, akik nem voltak sík hülyék, már az elején rájöttek arra, hogy a színes csomagocskákkal valami nagyon nincs rendben, és szar van a palacsintában. Ugyanis az ember már két slukk után is legalább harminc pontot vesztett az IQ-jából.

Sosem feledjük a Spice és a Jamaican Gold zacsijára ragasztott feliratot, mely intő jelleggel hirdette: emberi fogyasztásra alkalmatlan. Valóban az volt.

Az egyre komolyabb szabályozásoknak hála azonban az ezernyi fantázianévvel megáldott, szintetikus szarral felütött pot-pourri részben eltűnt a piacról.

Csak azért, hogy helyét átvegye a jól ismert csavarlazítóval lefújt, vagy patkányméreggel átitatott Hungária dohány.

kommentek egy dizájnerdrogokkal foglalkozó blog bejegyzése alól

Fehér porok a fürdőszobából

Kristály, kati, zene, penta, pára, fürdősó. Mefedron és pentedron. Valamint különböző testvéreik, aljas kuzinjaik, teljes családfájuk. Szintén nem a kétezer-tízes évek szüleményei, azonban talán 2008 és 2011 között élték igazi virágkorukat.

Sosem feledjük azokat a bajtársainkat, akik azzal a tudattal vonultak be egy zsúfolt szórakozóhely mosdójába harmadmagukkal, hogy majd minőségi gyorsítót szippantanak a WC tartályáról, aztán meg remegő végtagokkal, rángatózó szemhéjjal, templomba tévedt örömlányként verejtékezve tolták végig az esti veretést. Orrvérzéssel, izomgörccsel, és az esetek többségében komoly megbánással küszködve.

„Mi a szar ez? Pentakristály! Kell a fasznak, speedet adjál!”

A fürdősó elnevezés meg ugyebár külön kabaré, és legalább annyira hiteles, mint a “herbál fű”. Onnan ered, hogy egy időben a szarral permetezett növényi törmelék mellett a gyanús, fehér porokkal is találkozhattunk a headshopok polcain és kétes online üzletekben, ám a trükkös dílerek ezeket nem füstölő, hanem fürdősóként árulták. Kíváncsi lennék arra, hogy volt-e ember, aki valaha tényleg megfürdött egy jó adag mefedronban, és ha igen, túlélte-e a mutatványt?

Természet adta kincseink

Már javában egyetemre jártam, amikor álmos kis városkánkba betette a lábát a látnokzsálya, melyre a középiskolás gyerekek úgy vetették rá magukat, mint gyöngytyúk a takonyra. Legális mivoltára való tekintettel boldog-boldogtalan tolta, azonban a legtöbben hamar rájöttek arra, hogy ez bizony nem az a tipikus, könnyen emészthető, repkedős partydrog, amit annyian vártak.

fotó: unsplash.com

-A spanom ismer egy gyereket, akinek az unokatesója rajtamaradt a cuccon!

-Az semmi! Én ismerek egy formát, aki egy kétperces trip alatt három különböző ember életét élte le, és agyban százhúsz évet öregedett!

-Hagyjad már magad, a húgom faszijának a szobatársa festékké változott a falon, és azóta sem lehet leszedni!

Ilyen, és ehhez hasonló rémtörténetek terjengtek a látnokzsályáról, az igazság azonban az, hogy a legtöbb ismerős csak irgalmatlan fejfájásról, idegességről, és görcsös paranoiáról számolt be. Egyik sem tűnik olyan élménynek, melyeket érdemes lenne magunkkal hozni az új évtizedbe, szóval ha salvia-val találkozol, ne szívd el, inkább kapáld ki a picsába, mindenkinek jobb lesz így, hidd el!

És akkor még nem is beszéltünk az olyan nyalánkságokról, mint a hajnalka- és a törperózsa-mag, melyektől az ember félmeztelen, izzadó néger dobosokat képzel maga köré, és hajlamos azt haluzni, hogy az ágya egy füstös mocsár közepén lebeg.

Nem tapasztalatból mondom, de maradjatok távol ezektől a szaroktól. Tényleg.